Határtalanul 2018
Magyar történemi és kulturális kincsek nyomában, Horvátországban, tengerparti látogatással Fiumében és Abbáziában
A Miroslav Krleza Általános Iskola 7.osztályos tanulói ebben az évben április 16-tól 20-ig , részt vettek a Határtalanul pályázat keretein belül egy horvátországi kiránduláson.
Az utunk első megállója Nagybodolya volt, ahol egy kedves tanárnő megmutatott nekünk egy öreg, de szépen felújított tájházat, amit régi tárgyakkal és ezközökkel rendeztek be. Ezután egy kis falucska Laskó következett, ahol meglátogattuk az általános iskolát, az ottani diákokkal egymásnak énekeltünk és átadtuk a számukra gyűjtött magyar nyelvű könyvadományt és csokoládé csomagot. Következő úticélunk Kopácsi-rét volt, ahol egy hajókiránduláson vettünk részt, sétáltunk a fapallókon a mocsaras terület fölött. Később Szentlászlóra mentünk, ahol egy református pap beszélt a falu történelméről, többek között a honvédő háborúról. Ezen a napon még ellátogattunk Eszékre, ahol az egykori vár falait néztük meg és sétáltunk egyet a Dráva-partján. Este a szállásunkra indultunk, ami Csúzán volt. Második nap ellátogattunk Horvátország fővárosába, Zágrábba. Itt először a székesegyházat és a kincstárát tekintettük meg. Megnéztük a Felsővárosban elhelyezkedő Szent Márk templomot, aminek a teteje Zsolnay cserepekből készült el. Ezután szabadidőt kaptunk. Útunk szerdán Fiume városába vezetett, ahol szépnapot töltöttünk el a piactéren, majd megnéztük az egykori Magyar Színházat, megkoszorúztuk Baross Gábor emléktábláját. Busszal elindultunk ,,Trsat” várára, amit még a Frangepánok kezdtek el építeni. Az érdekes program után leereszkedtünk 561 lépcsőfokot és a városnézés vette kezdetét. Az utolsó előtti napon megnéztük Feszty Árpád emléktábláját Lovranban, gróf Andrássy Gyula villáját Voloskóban. A legszebb része ennek a napnak az volt, amikor Abbáziában bejártuk a ,,Lungomare” sétányt. Volt egy kis szabadidőnk, körül néztünk a városban, aztán elmentünk a szállásunkra Crikvenicaba. A kirándulás utolsó napján fáradtan és kialvatlanul elindultunk ,Varazsdinba, amely egykor Horvátország fővárosa volt. A városban megnéztük az Erdődy-várat és a Draskovics palotát. Majd megkoszorúztuk Felsőzrínyifalván a Zrínyi-obeliszket. Utolsó állomásunk Csáktornya volt, ahol megemlékeztünk a Zrínyi és Frangepán összeesküvésről. Az utazásunk sok élménnyel és tapasztalattal zárult. Köszönjük mindenkinek, aki segített megvalósítani ezt a csodálatos utazást Horvátországba.
Hatartalanul 2018
BezGranica2018_--2-.jpg
http://localhost/krleza/images/Kepek/Dinamikus/2018/Hatartalanul/BezGranica2018_--2-.jpg
BezGranica2018_--3-.jpg
http://localhost/krleza/images/Kepek/Dinamikus/2018/Hatartalanul/BezGranica2018_--3-.jpg
BezGranica2018_--4-.jpg
http://localhost/krleza/images/Kepek/Dinamikus/2018/Hatartalanul/BezGranica2018_--4-.jpg
BezGranica2018_--5-.jpg
http://localhost/krleza/images/Kepek/Dinamikus/2018/Hatartalanul/BezGranica2018_--5-.jpg
BezGranica2018_--6-.jpg
http://localhost/krleza/images/Kepek/Dinamikus/2018/Hatartalanul/BezGranica2018_--6-.jpg
BezGranica2018_--7-.jpg
http://localhost/krleza/images/Kepek/Dinamikus/2018/Hatartalanul/BezGranica2018_--7-.jpg
BezGranica2018_--1-.jpg
http://localhost/krleza/images/Kepek/Dinamikus/2018/Hatartalanul/BezGranica2018_--1-.jpg