2023
Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2023/1-001911
Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Szlovéniában és Horvátországban

1. nap: Horvátország. Pécsről indultunk és legelőször ellátogattunk Csáktornyára a Zrínyiek sasfészkébe, sétát tettünk a csáktornyai várnál, megnéztünk több szobrot, köztük Szent Jeromos szlavóniai származású szentünkét, Zrínyi Miklósét, Zrínyi és Frangepán búcsúját. Megkoszorúztuk szigetvári hősünk Zrínyi Miklós kopjafáját, ellátogattunk a honvédő háború áldozatainak emlékművéhez és a turulmadaras központi emlékoszlophoz. Ezután Varasdra utaztunk, amely Horvátország fővárosa volt mintegy 20 évig. Felkerestük az Erdődyek várkastélyát, sétát tettünk Európa legszebb belvárosában, megcsodáltuk a Megyeházát, a Draskovics palotát, a székesegyházat és a gyönyörű városházát is. Utunk ezután szállásunkhoz, a tengerparti városba Selcebe vezetett.
2. nap: Első állomásunk Tersatto volt, ahol a Tersattoi Mária búcsújáró templomot néztük meg elsőként, melynek kápolnája magyar hadihajók emlékét őrzi. Felsétáltunk Tersatto várába, amelyet a Frangepánok építettek a 13. században. Innen utunk Fiumeba vezetett, ahol megismerkedtünk a történelmi belvárossal, a korzón található Óratoronnyal, a kikötővel és a bóják magyar felirataival. Meglátogattuk a magyar időben épült piacot, a színházat, a Kormányzói Palotát, a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság épületét és székházát, és az Adria-palotát. Baross Gábor emléktáblájánál emlékszalagot helyeztünk el. Ezt követően Abbáziába utaztunk, melynek minden villájához gazdag, sokszor nemesi származású magyar családok története fűződik. Sétáltunk a tengerparton a híres, sziklába vájt sétányon és felkerestük a Hotel Palace Bellevue-t, amely Markusovszky Lajos 1848-1849-es tábori főorvos utolsó lakhelye volt. Emlékét tábla őrzi a szálloda falán. A babérról elnevezett Lovranban, a római időkből megmaradt városmagjában folytattuk sétánkat, majd tiszteletünket tettük Feszty Árpád villájának emléktáblájánál, melyet meg is koszorúztunk.
3. nap: városnéző sétára indultunk Horvátország fővárosába, Zágrábba. Sétánkat a MÁV egykori főépítésze, Paffl Ferenc által tervezett központi vasútállomásnál kezdtük. Innen Tomiszlav király lovasszobra mellett elhaladva megtekintettük a magyar honfoglalás millenniuma alkalmából átadott pavilon épületét, majd a parkban sétálva láthattuk közös történelmi nagyjainak, Zrinyi Miklósnak és Jurisics Miklósnak, Kőszeg védőjének a mellszobrát, valamint a hangulatos zenepavilont és meteorológiai órát. Betértünk a zágrábi Liszt Ferenc Intézetbe és megismerkedtünk a munkájukkal. Meglátogattuk a Káptalandombon emelt székesegyházat, melyet Szent László királyunk építtetett. Itt nyugszik Erdődy Tamás, valamint Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter is. A Káptalandombi városrészből átsétáltunk a Felsővárosba (Gradac). (Jellasics-tér, a Jellasics lovas szobr, Szent Márk-tér, horvát Szábor, országgyűlés, Szent Márk templom). Meglátogattuk testvériskolánkat is a zágrábi Miroslav Krleža Ált.Iskolát. A Dráva-parti Ptuj kincsesládika jellegű városába látogattunk. Megemlékeztünk Szlovénia legrégebbi városának magyar vonatkozásairól. Sétáltunk Ptuj ódon városközpontjában. A Flórián téren megnéztük az új városházát és a Szent Flórián szobrot, a Múzeum téren a régi városházát, mellette az ikonikus Orpheus emlékművet, a középkori Várostornyot, a Szent György plébánia templomot és a Ptuji várat. Innen a szállásunkra utaztunk Bajánsenyére és a
4.napon ismét Szlovéniában jártunk. Helyi,muravidéki, Passero családi gazdaságba látogattunk, Mezővárra (Tešanovci). A szőlőműveléstől kezdve a lekvárkészítésig sok mindennel foglalkoznak, de igazán a csokoládékülönlegességeiről híresek. Közép-Európa legnagyobb orchidea farmjára látogattunk, a Dobronak határában megépült Trópusi kertbe, ahol különleges egzotikus növényeket találtunk. A történelmi nyugat-dunántúli Őrvidék középkori emlékeinek egyik kiemelkedő településére Bántornyára vezetett utunk, ahol a Bánffy-családhoz fűződő Árpád-kori templomot néztük meg. Ezután a szlovéniai magyarok egyik legfontosabb városába mentünk Lendvára, ahol megismerkedtünk a helyi magyarság történetével ,a lendva környéki magyarság kiemelkedő alakjával, Soós Mihállyal, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet vezetőjével, aki elmesélte nekünk, milyen a szlovéniai magyarok helyzete és élete, lehetőségei és kilátásai. Lendván megtekintettük a Bánffy-Esterházy kastély kiállítását. Benne megtaláltuk Zala György alkotásainak miniatűr másait, valamint a híres hetési tájegységre jellemző viseletet és használati tárgyakat. Lendva város központjával is ismerkedtünk, a Szent Katalin plébániatemplomot, mellette a Szent István szobrot, tőle nem messze pedig a Makovecz Imre által épített kultúrpalotát néztük meg.
Nagy öröm volt számunkra, hogy részt vehettünk ezen a tartalmas, élménydús kiránduláson.
Gyönyörű helyeken jártunk, nagyon jól éreztük magunkat.
Köszönjük a Határtalanul programnak a lehetőséget.